info@decornails.hu 06-70/366-4587 1191 Budapest Üllői út 216/2.

A műköröm története

A műköröm története

Már az ókorban kísérleteztek körömpótlással, méghozzá faragott csontból.

Egyiptomban a fáraók hosszúra növesztették körmeiket, amit csöppet sem meglepő módon aranyszínűre festettek, tükrözve ezzel gazdagságukat és hatalmukat.

A kínai császárok már az aranyon kívül az ezüstöt is használtak, sőt nem volt ritka a vörös és a fekete körömfestés sem.

Az indiaiak a testfestésre használt hennával kísérleteztek a körmeiken.

Júdeában egy elég extrém eljárást használtak a körmök színezésére. Méghozzá a köröm mátrixba juttattak festékanyagot tűk segítségével. Ezután a köröm színesen nőtt tovább.

Gondoltad volna?

Az első műkörmöt bármilyen meglepő is, egy férfi készítette el és találta fel az 1800-as években. Méghozzá egy fogorvos, Dr. Sitté. A fogászatban használt anyagaival elkezdett a saját, rágott körmén kísérletezni, hogy esztétikussá tegye őket. A végeredmény pedig annyira jól sikerült, hogy néhány évvel később a technika elkezdte meghódítani a világot.

A körömlakkok megszületését szintén egy férfinak köszönhetjük, ő pedig Henry Ford. A lakkokhoz a Ford T-modellt is jegyző műhelyében használt autófestékek szolgáltak alapul. Az 1930-32-es évben, egy testvérpár, Charles és Joseph Revlon kémikusok kifejlesztettek egy átlátszó, majd a világon még egyedülálló pigment tartalmú körömlakkot. A pigmentek felfedezése tette lehetővé a különböző színek végtelen palettáját.

A fogpótlások anyagára alapozva jelentek meg az első porcelán műkörmök az USA-ban, az 1960-as években. Európában pedig az 1970-es években vált ismertté.

1974-ben Dr. Nordström új technológiát vezetett be, az UV fényre kötő műköröm alapanyagot, a zselét.1980-tól a műköröm technikák Magyarországon is elérhetők váltak.

Magyarországon pedig az 1980-as évektől építenek műkörmöt. Az első műkörmös szakemberek képzése ekkor indult hazánkban. Eleinte a tip technikák hódítottak, manapság már ez elavulttá vált 1-2 indokolt esettől eltekintve. Manapság a szalonokban inkább az épített technikát használjuk, műköröm sablon felhelyezésének segítségével.

Azóta a szakma elképesztő gyorsasággal fejlődik. Kialakult a színek végtelen skálája, az anyagok egyre tartósabbak, könnyebb velük a munka, a műköröm készítés is kevesebb időt vesz igénybe. Olyan érdekességeket is kifejlesztettek, mint a tükör hatás, foszforeszkáló körmök, hőre változó hatások és nincs megállás. Arról nem is beszélve, hogy a műkörmök egyre természetesebb hatásúak lesznek.

A magyar szalonokban jelenleg elterjedtebb a zselé technika, de akadnak még, akik porcelánnal, vagy porcelánnal is dolgoznak.

Végezetül pedig köszönet azoknak a férfiaknak, akik hozzájárultak a szépségipar ezen részéhez, nélkülük mi nők nem viselhetnénk a 21. században szebb és szebb körmöket.

Várom hívásod!

06-70/366-4587